Döntetlenszagú meccs volt

A debütáló Katona Máté szomorú az Újpest elleni vereség miatt, és a Kecskemét ellen javítana.

Szombat este az Újpestet látta vendégül a Szombathelyi Haladás az OTP Bank Liga nyitófordulójában. A helyzetek nélkül csordogáló mérkőzésen végül a lila-fehéreknél csereként beálló Asmir Szuljics egy szép egyéni megoldással eldöntötte a három pont sorsát, így a Haladás vereséggel kezdte a bajnokságot. Artner Tamás több újoncot is avatott az összecsapáson, köztük a nyáron érkező Katona Mátét. Honlapunk megkereste a 24 éves bal oldali védőt, aki úgy érzi, hogy egy döntetlenszagú meccset vesztettek el a zöld-fehérek.

- Remek hangulatú mérkőzést játszottunk, amiért köszönet jár a szurkolóknak, mert végig buzdítottak minket - kezdte Katona Máté. - Nagyon sajnálom, hogy kikaptunk, ugyanis úgy érzem, hogy egy döntetlen-szagú meccs volt, de sajnos a végén kaptunk egy gólt. Örülök, hogy debütálhattam a Haladásban, jól éreztem magam a pályán. Mindenki mondja, hogy milyen remek ez a közösség, és ezt én is csak megerősíteni tudom, és csak az eredmény miatt vagyok egy kicsit szomorú. Úgy érzem, hogy egyik csapat sem tudott nagyobb helyzeteket kialakítani. Az Újpestnek volt egy komolyabb sansza a végén, azt be is verték. Sajnos ez most így alakult, a hétvégén megpróbálunk javítani. Ami a saját teljesítményemet illeti, azt hiszem, hogy megoldottam a dolgomat, de akkor lennék elégedett, ha nyertünk volna - mondta Katona Máté.

Katona szomorú a vereség miatt
VB

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!