Korai góllal nyert Kecskeméten a Hali

Nagy Olivér már a második percben betalált. A KTE-nek esélye és helyzete sem volt.

Kecskeméten játszotta első idegenbeli meccsét a 2014/15-ös szezonban a Szombathelyi Haladás. Artner Tamás vezetőedző több helyen is változtatott a kezdőcsapatán, bejött a húzás, már rögtön a második percben Nagy Olivér egy szépségdíjas találattal megszerezte a vezetést.

A folytatásban is végig a zöld-fehérek akarata érvényesült, Radó András egyszer kapufát is lőtt szabadrúgásból, a KTE-nek viszont helyzete sem volt, remekül zárt a három belső védő által alkotott védelmünk, így a szombathelyiek győzelme teljesen megérdemelt.

Mestermérleg:

Bekő Balázs, KTE: – Így elkezdeni egy mérkőzést, hogy egyből rúgunk egy öngólt... Utána már nagyon nehéz játszani egy ilyen szervezett csapat ellen, mint a Haladás. Feltettük azt a lehetőséget az ellenfelünknek, amit nem akartunk, és így szaladtunk az eredmény után. Sajnos nem volt elég kreativitás a csapatomban, így nem tudtunk lehetőségeket kidolgozni. Mindent elmond, hogy az egyetlen épkézláb kapura lövésünket a játékvezető hárította. Nem tudom, hogy a korai gól demoralizáló volt-e. Biztos nehezebb úgy játszani, de nem ez volt a gond. Mentünk, akartuk, csináltuk, csak semmi elképzelés nem volt a játékunkban. Számomra érthetetlen butaságokat csináltunk a támadásoknál – nem hiszem, hogy ilyen buta labdaeladásokat gyakoroltunk volna az edzéseken. Szinte tálcán kínáltuk a kontrákat a Halinak.

Artner Tamás, Haladás: – A hozzáállásunk ragyogó volt, csak úgy, mint az Újpest ellen. Azonban az első meccsen nagyon gyengén játszottunk, ezért úgy döntöttünk a szakmai stábbal, hogy változtatunk és átállunk a három belső védős játékra, hogy a támadóvonalban a kreatív játékosainkat közelebb tudjuk tenni egymáshoz. Ez maximálisan bejött; masszívak voltunk védekezésben, talán nem is volt helyzete a Kecskemétnek, míg mi rúghattunk volna négy-öt gólt. A kihagyott helyzetek ellenére gratulálok a fiúknak, hiszen helyenként jól is játszottunk, mentálisan is toppon voltunk. Ez a győzelem jó lökést adhat a továbbiakra.

Kecskemét - Szombathelyi Haladás
Galéria a Kecskemét - Haladás meccsről!
Koller István

90+4: Megvan!!! Véget ért a mérkőzés, megszereztük első pontjainkat a szezonban.

90. perc: Halmosi reklamálásért besárgult. 4 perc a ráadás.

85. perc: Jancsó passza után Halmosi lőtt 18 méterről, Karanról szögletre pattant a labda. Nem sokkal ment mellé.

83. perc: Katona nem is tudja folytatni. Jancsó váltotta.

81. perc: Katona fejelt össze egy kecskemétivel. Ömlik a fejéből a vér. Ápolni kell.

77. perc: A gólszerző Nagy Olivért Gaál váltja.

72. perc: Medgyes helyén Schimmer folytatja.

63. perc: Katona Máté is besárgult.

62. perc: Szavics le, Tölgyesi be.

57. perc: Botka jobb oldali beadása Devecseri mellén megpattant, így szöglet lett belőle. Veszélyes volt.

52. perc: Szavics lőtt messziről, laposan, Rózsának ez kapuscsemege volt. 52 percet kellett várni a kecskemét első kapura lövésére...

51. perc: Fehér Zoltán mintaszerűen szerelte Novák Csanádot, ám a játékvezető óriási meglepetésre faultot fújt, és még sárga lapot is adott a Hali védőjének!

49. perc: Nagy Olivér tüzelt messziről, beleért egy kecskeméti láb, így mellé ment.

46. perc: A Haladás kezdte a második félidőt. Kettőt is cserélt a KTE: Gréczi helyett Novák, Szivacski helyett pedig Patvaros folytatja.


45+1: Vége az első félidőnek. A Haladás megérdemelten vezet, a Kecskemétnek nem volt helyzete.

45. perc: 1 perc a hosszabbítás.

40. perc: Szakály bal oldali beadását Radó a hosszún levette, majd 7 méterről, egy csel után ballal centikkel mellé lőtt.

35. perc: Pilipovics csúszott rá csúnyán Radóra, ez is sárga lap!

31. perc: Bebeto teátrális mozdulatokkal fenyegette meg Farkas játékvezetőt, amiért sárga lapot kapott.

28. perc: Tavaly 1-1-es döntetlent játszottunk a Széktói Stadionban, a Rohoncin pedig 1-0-ra nyertünk.

17. perc: Radó 25 méteres szabadrúgását Tujvel óriási bravúrral a jobb kapufára ütötte, a kipattanóra Fehér ért oda leghamarabb, ám kissé kisodródott helyzetből keresztbe ellőtte a labdát a kapu előtt. Óriási lehetőség volt!

11. perc: Szakály kapta a meccs első sárga lapját, "kaszálásért".

5. perc: Szavics jobb oldali szögletét Szivacski fejelte mellé közelről.

2. perc: Ez gyors volt! Halmosi adott mesteri labdát Nagy Olivérnek, aki 12 méterről a térdre rogyó Tujvel mellett a kapu bal oldalába belsőzött. 0-1

1. perc: A KTE kezdte a meccset.

A mérkőzést Farkas Ádám vezeti, Bozó Zoltán és ifj. Varga Zoltán a két segítője.

A Hali neon zöld mezben, fehér sportszárban és fehér nadrágban szerepel, míg a KTE tiszta lilában játszik.

KTE: Tujvel – Botka, Karan, Lovrics, Polyák – Balázs, Szivacski, Szavics, Pilipovics, Bebeto – Gréczi.

Csere: Németh V. - Pavicsevics, Kitl, Novák, Tölgyesi, Farkas, Patvaros.

Haladás: Rózsa - Fehér, Devecseri, Dvorschák, Katona - Szakály, Jagodics - Medgyes, Nagy O., Halmosi - Radó.

Csere: Gyurján M. - Városi, Varga, Jancsó, Schimmer, Gaál, Zamostny.

20:30-kor kezdődik a találkozó.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Artner: Érdekes meccs lesz

Szombat este fél kilenctől a Kecskemét otthonában lép pályára a Szombathelyi Haladás az OTP Bank Liga 2. fordulójában.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!