Két próbajátékos a Haladásban

Az NB III-as Tatabánya két légiósa együtt dolgozik a Mészöly-csapattal a héten.

Hétfőtől két légióst tesztel a Szombathelyi Haladás labdarúgócsapata – számolt be a klub hivatalos honlapja.

A Mészöly Géza vezette szakmai stáb a 30 éves, korábbi ciprusi válogatott Pelagiasz Georgioszt, valamint a 21 éves argentin Sergio Agüerót figyeli az edzéseken. Mindkét játékos az NB III-as Tatabányától érkezik, és péntekig bizonyíthatnak a vezetőségnek.

Mészöly Géza öt napig teszteli a két jelöltet
Vágvölgyi Bálint

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!