A csatár Novák Csanád az ETO-ból érkezett, az erdélyi balhátvédet, Szilágyi Lorándot pedig teszteli Artner Tamás.
Múlt szerdán kezdte meg a felkészülést a 2014/15-ös szezonra a Szombathelyi Haladás labdarúgócsapata. A zöld-fehéreknél a hétfő délelőtti edzésen két új arc is szerelést húzott: a Győri ETO U20-as válogatott csatára, Novák Csanád hamarosan alá is írja három évre szóló szerződését, a román másodosztályú Targu Mures 28 éves balhátvédje, Szilágyi Loránd pedig próbajátékon szerepel Artner Tamás csapatában.
Gyurján Bence már Debrecenben van, a csereüzlet keretében helyére érkező Balajti Ádámra viszont még várni kell, továbbra sem tudtak megegyezni az ügyében.
Novák Csanád érkezett a Haladáshoz
Vágvölgyi Bálint
A válogatott miatt extra pihenőt kapó Rózsa Dániel és Nagy Gábor ismét munkába állt, csakúgy, mint Fehér Zoltán.
Bár Halmosi ma is szerelést húzott, a lejárt szerződésű labdarúgók ügye továbbra is levegőben lóg.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.