Kikapott a címvédőtől a Haladás

A szombathelyiek Horváth Ferenc irányításával továbbra sem szereztek pontot, ez volt a harmadik vereségük.

A címvédő MOL Vidi FC 2-0-ra nyert a sereghajtó Szombathelyi Haladás otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójában, szombaton.

A szombathelyiek a szeptember végén kinevezett Horváth Ferenc irányításával továbbra sem szereztek pontot, ez volt a harmadik vereségük.


OTP Bank Liga, 11. forduló:
Szombathelyi Haladás-MOL Vidi FC 0-2 (0-0)
------------------------------------------
Szombathely, 3317 néző, v.: Berke
gólszerzők: M. Scepovic (61.), Pátkai (69.)
sárga lap: Tamás L. (84.), illetve Pátkai (42.), Vinícius (86.)

A kezdés előtt Tóth Miklós, a Haladás ügyvezető igazgatója és Vörös Csaba technikai vezető köszöntötte Halmosi Pétert, aki a legutóbbi fordulóban a 300. élvonalbeli mérkőzésén lépett pályára. A 35-szörös válogatott szélső ugyanakkor ezen a találkozón nem jutott szóhoz.

haladás-videoton 0-0
Kattintson a képre a galériához!
Kovács Dávid

Az erőviszonyoknak megfelelően a fehérváriak irányították az összecsapást, mégis a Haladás járt közelebb a vezetéshez, de az első félidő végén és a második elején is kimaradt egy hazai ziccer.

Ez meg is bosszulta magát, mivel nem sokkal később előnybe kerültek a vendégek, Marko Scepovic góljában a nagyot hibázó Király Gábor is benne volt. Mindössze nyolc perccel később eldöntötte az összecsapást a Vidi, Pátkai Máté gyönyörűen tekert a jobb felső sarokba.

Haladás-Videoton 0-2
Kattintson a képre a galériához!
Kovács Dávid

Innentől kezdve a hátralévő bő húsz percben nem történt érdemi esemény, a Haladás jelenlegi formájában nem jelenthetett komoly veszélyt a címvédőre a hajrában.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!