Király Gáborék ellen játszik edzőmeccset a Hali

A nyáron a Rohonci útra érkezik az 1860 München.

A "Király" hazatér címmel sajtótájékoztatón jelentették be, hogy július 22-én a Haladás Sopron Bank felkészülési mérkőzésen fogadja a Király Gábort is a soraiban tudó 1860 München gárdáját.

– Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy olyan híres csapatok után, mint az Arsenal vagy a Werder Bremen, a Király Gabábort foglalkoztató 1860 Münchent is vendégül láthatjuk. Reméljük, nem ez lesz az utolsó nagy hírű találkozó a Rohonci úton. Szinte biztos vagyok benne, hogy teltház lesz. Király Gabit pedig a későbbiekben nagy szeretettel várjuk haza a Haladáshoz, hiszen rengeteget tett a városért már eddig is – mondta el Marton Zsolt, Szombathely alpolgármestere.

Haladás-1860 München sajtótájékoztató
A ''Király'' hazatér
Vágvölgyi Bálint

A mérkőzés menedzsere, Gelei Károly sokat dolgozott azért, hogy megvalósuljon ez a találkozó, és örömmel tölti el, hogy ismét sikerült Szombathelyre hozni egy neves együttest.

– Hónapok óta tartó egyezkedés eredményeképpen sikerült megszervezni a találkozót, de megérte, hiszen Szombathelyen imádják a futballt. Ráadásul Király Gábor személye még inkább megnöveli az érdeklődést. Gabit is köszönet illeti, hiszen neki is fontos, hogy a Rohonci úton játsszon, az ő közreműködésére is szükség volt – fejezte ki örömét Gelei Károly.

Haladás-1860 München sajtótájékoztató
Gelei Károly, a mérkőzés menedzsere
Vágvölgyi Bálint

Maga a főszereplő, Király Gábor is megszólalt a sajtótájékoztatón, aki válogatott elfoglaltsága miatt kapott még egy hetes pihenést a müncheni szakvezetéstől.

– A csapat ma kezdi a felkészülést, én viszont a válogatott mérkőzések miatt majd csak jövő héten kapcsolódom be a munkába. Az 1860 München az utóbbi három szezonban évről évre egyre több pontot szerzett a német másodosztályban. Már a rövid távú terveink között szerepel, hogy feljussunk a Bundesligába. Ehhez a feltételek adottak is, hiszen nemrég egy jordán befektető vette meg a csapatot. Még a nyáron minőségi játékosok is érkezhetnek hozzánk, egyikük éppen a lengyel keretben van benne az Európa-bajnokságon – fejtette ki az 1860 München terveit Király Gábor.

A sajtótájékoztató zárásaként Tóth Miklós, a Haladás ügyvezető igazgatója aláírta a müncheni csapat szombathelyi szerepléséről szóló szerződést. A mérkőzésre július 22-én kerül sor a Rohonci úton, arról még egyeztetnek a csapatok, hogy 17 vagy 19 óra legyen a kezdési időpont. Az ígéretek szerint a jegyárak nagyjából megegyeznek majd a bajnokikon ismertekkel.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!