A Szombathelyi Swietelsky-Haladás a Magyar Kupa 4. fordulójában a Videotonnal játszik. Az első mérkőzésen Szombathelyen 1–0-ra nyertek a fehérváriak. A visszavágó november 18-án lesz, azonban nem az eredetileg tervezett 18 órakor, hanem 20.15-től. A mérkőzést az m4 adja élőben.
Információink szerint mindenkit megkérdeztek arról, hogy mikor legyen ez a találkozó, csak a Haladást nem. Ez azért érdekes, mert azon a héten szombaton idegenbe, Paksra mennek a vasiak bajnoki rangadóra (hiszen a második fogadja majd a harmadikat), így ennek megfelelően kell majd azt a hetet megszervezni.
A héten "próbajátékon" nálunk lévő Johathan Ricardo Glennről egyelőre döntés nincsen: a játékos tagja a Trinidad és Tobagó-i nemzeti válogatott keretének, így a mai, büki edzést követően hazautazott, ugyanis Guatemalában van fellépésük a piros-fehér-feketéknek.
Mészöly Géza a bajnoki szünetben egy edzőmérkőzésen láthatja fiait: jövő pénteken Sopronban játszik majd a Haladás.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!