Kiss Bence ismét meghívót kapott

A Haladás középpályása Szombathelyen léphet pályára címeres mezben.

Gera Zoltán, az U21-es magyar válogatott szövetségi edzője keretet hirdetett a jövő márciusban kezdődő, részben hazai rendezésű Európa-bajnokságra készülő korosztályos csapatnál, amely októberben ismét összecsap a torna másik társházigazdájával, Szlovéniával – írja a Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapja.

Szeptember 7-én játszott legutóbb Szlovéniával a magyar csapat, akkor Szombathely volt a helyszín. A mieink már három góllal vezettek, de déli szomszédaink kiegyenlítettek, 3–3 lett a végeredmény.

A szövetségi edző ezúttal is számít Kiss Bencére, a Haladás középpályására, valamint ott lesz Kiss Tamás is, az egykori szombathelyi nevelés.

A magyarok ismét Szombathelyen, ismét Szlovénia ellen játszanak tesztmeccset. Nézők nem lehetnek jelen, a találkozó két hét múlva, október 13-án kedden, 18 órakor kezdődik.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!