Kiss Tamás az 500. NB I-es Hali-focista

Még egy rekord fűződik az ifjú szélsőhöz: ő az ötszázadik, aki Hali-mezben lépett pályára az NB I-ben.

Nyolcvan éve először

1936 óta íródik a Haladás NB I-es történelme: ezen év augusztus 23-án a Nemzeti FC vendégeként 5–1-re kaptunk ki a Hungária körúton, méghozzá a Baumann Gyula - Borsodi József, Krasznai Lajos, Nagy Alajos - Kopfer Károly, Kiss Jenő, Molnár Kálmán - Szabó Imre, Gazdag Gyula, Páhr László, Boda Miklós összeállítású tizeneggyel. Csapatunk edzője Dobóczky Miklós volt, az első gólunkat Gazdag Gyula szerezte. Ezen a találkozón pályára lépett a legrégebben született szombathelyi játékos: Páhr László 1904. szeptember 6-án látta meg a napvilágot.

Kétszer kilenc év alatt kétszer ötvenen

A második világháború után a felduzzasztott NB I-ben is megállta a helyét a Haladás. Ekkor mutatkozott be a tragikusan fiatalon (43 évesen) elhunyt id. Kulcsár Ferenc, aki az 50. volt a sorban a zöld-fehérek között. Bencsics József volt a századik, aki 1954-ben kezdte meg első osztályú pályafutását. Érdekesség, hogy 1936 és 1945, illetve 1945 és 1954 között is 9-9 év telt el, és 50-50 labdarúgót adtunk a magyar labdarúgásnak.

Budai Gábor volt a 150., ő 1967-ben mindössze két mérkőzésen szerepelt az első vonalban. Viszked József a 200., aki 1977-ben mutatkozott be. Az első évtizedekben tehát kevesebben futballoztak, mint manapság, hiszen a 80 év első felében 200-an, míg a másodikban 301-en játszottak a Haladásban.

Király és Halmosi

1988. április 30-án Tóth Gyula a kétszázötvenedik volt a sorban, míg a válogatottsági rekorder, Király Gábor a 282. (A vezetőség is képviselteti magát, hiszen Vörös Csaba a 195., Illés Béla a 242., Jagodics Zoltán a 252., Tóth Miklós a 301.) A 300. Horváth István volt, aki csak egy meccsen szerepelt. Halmosi Péter 333.-ként lépett pályára Haladás-mezben, míg 350. az a román nemzetiségű Sorin Marginean, aki a legutóbbi zalaegerszegi győztes meccsen gólt szerzett. Az 1999. szeptember 18-án lejátszott találkozón Halmosi adta a gólpasszt és 1–0-ra nyertünk.

Újabb "mostaniak"

A rossz emlékű Lombard-korszakra esik a 400. debütáló, aki Schafranek Ádám volt (ez volt az egyetlen meccse), előtte pedig nem sokkal mutatkozott be Schimmer Szabolcs, háromszázkilencvenhetedikként. A legújabbkori történelmünkben szerepet játszók közül Rózsa Dániel nyitja a sort 410.-ként, de a mostaniak közül Iszlai Bence (424.) és Jagodics Márk (442.) is ebben az ötvenesben van. Négyszázötvenedikként Szakály Attila mutatkozott be (2012 májusában).

Kiss Tamás az ötszázadik

Négy bajnokság telt el a 400. és a 450. között, míg azóta már öt. Idén Polgár Kristóf, Sjoerd Overgoor, Sjoerd Ars, Tóth Máté, Dombi Gergő és Szőke Dániel után következett Gyurján Márton bemutatkozása (aki egyébként a 238.-ként Hali-mezt öltő Kutasi Csaba tanítványa): kapusként ő volt legközelebb egy "kerek" pályára lépéshez, hiszen a 499. volt a sorban. Az utolsó fordulóban Mészöly Géza félidei cseréje lett az ötszázadik: Kiss Tamás. Így több rekordot is magáénak tudhat a szélső, hiszen 16 évesen és 16 naposan az NB I legifjabbja a 2016/2017-es bajnokságban, emellett ő az első, aki 2000 után születt, és ő tehát az 500. futballista, aki az NB I-ben Haladás-mezben szerepelt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!