Kitisztították Rózsa térdét

A Haladás kapusa hat hét után állhat edzésbe, a súlyos sérülést szenvedő Mursits pótlására mindenképp igazolna a szakmai stáb.

Az utolsó őszi mérkőzéseken sérülések és főleg eltiltások miatt igencsak megtépázott csapattal állt fel a Szombathelyi Haladás, és most úgy tűnik, hogy a januári alapozás elkezdése sem lesz problémamentes, ugyanis szinte kapus nélkül fognak zajlani az első gyakorlások. A Hali második számú hálóőre, Mursits Roland a Gyirmót elleni Ligakupa meccsen szenvedett keresztszalag-szakadást, őt csütörtökön műtik, és várhatóan féléves kihagyás vár rá. A zöld-fehérek évek óta kirobbanthatatlan első számú kapusa, Rózsa Dániel sem lesz ott a januári tréningeken, hiszen a múlt héten kisebb térdműtéten esett át, és csak hat hét után állhat újra edzésbe. A Hali 66-osa honlapunk érdeklődésére elmondta, hogy jól sikerült a beavatkozás, és a varratszedés után már a rehabilitációt is elkezdheti.

- A jobb térdemben lévő porcot kellett kitisztítani, és úgy érzem, hogy jól sikerült a műtét – kezdte Rózsa. - A beavatkozás elérte a célját, minden rendben zajlott. Csütörtökön megyek varratszedésre, utána pedig el is kezdhetem a rehabilitációt, ami gyógytornából, és a lábam megerősítéséből fog állni. A teljes felépülés hat hetet vesz igénybe, utána úgy tervezem, hogy edzésbe is állok – tájékoztatott Rózsa Dániel.

Hat hét múlva térhet vissza Rózsa Dániel
VB

A 22 éves Mursits Rolandra hosszabb pihenő vár, a fiatal kapusnak egy hónappal ezelőtt szakadt el a keresztszalagja, a csütörtöki operációt követően hat hónapot kell kihagynia.

- A sérülés után az elmúlt hetekben próbáltam erősíteni a lábam. Kedden utazok Győrbe, ahol egyeztetek az altatóorvosommal, csütörtökön pedig Tatán fognak megműteni. Ha minden jól megy a hétvégét már otthon tölthetem, utána pedig elkezdem a rehabilitációt. Közben tanulok, és a vizsgáimra készülök, a családom és a barátaim pedig mindenben segítenek és támogatnak – mesélte Mursits Roland.

A fiatal kapus sérülése után Artner Tamás úgy nyilatkozott, hogy Mursits pótlására mindenképp szeretnének igazolni. Honlapunk megkereste Tóth Miklós ügyvezetőt, aki elárulta, hogy vannak kiszemeltek a második-harmadik számú kapus posztra, de valószínűleg csak januárba kerül pont a dolog végére.

- Az biztos, hogy három kapussal kell nekivágnunk az NB I-nek. Több jelöltünk is van a második-harmadik számú hálóőr szerepkörére: vannak, akik bejelentkeztek, de természetesen nekünk is vannak jelöltjeink. Valószínűleg csak januárban fog eldőlni, hogy kire esik a szakmai stáb választása, de nincs kizárva az sem, hogy akár már a jövő héten pont kerül az ügy végére – nyilatkozta a Haladás ügyvezetője, Tóth Miklós.

A Haladásnak jelen pillanatban egy hadra fogható kapusa van, az utánpótlás-válogatott Dombó Dávid, ugyanis a Ligakupában már bemutatkozó Gyurján Márton is a maródiak listáját erősíti, a fiatal hálóőr sarka egy edzésen sérült meg, jelenleg gipszben van a lába, és csak március környékén állhat újra a csapat rendelkézésére.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!