Megvan a Hali első téli igazolása

Nem a padra jött a szlovák belső védő.

A Szombathelyi Swietelsky-Haladás hivatalos honlapján jelentette be, hogy másfél évre szóló szerződést kötött Kristián Kolcákkal. A korábbi szlovák utánpótlás-válogatott védő a múlt héten próbajátékon szerepelt a szombathelyieknél, és meggyőzte a szakmai stábot. A szerződés-tervezet kézhezvételét követően néhány nap türelmet kér, ma azonban bejelentette a klub, hogy megszületett a megegyezés.

A Pozsonyban született labdarúgó a helyi Slovanban nevelkedett, majd a lengyel Podbeskidzie Bielsko-Bialában játszott. Tavaly nyáron az MFK Ruzomberokhoz igazolt, a rózsahegyieknél az ősszel 12 bajnokin kétszer volt eredményes a szlovák első osztályban. Profi pályafutása során 111-szer lépett pályára a szlovák élvonalban, s hét gólt szerzett. A lengyel Ekstraklasában 34 bajnokin jutott szóhoz, valamint kilencszer az Európa-ligában is lehetőséget kapott. A Slovannal két bajnoki címet nyert. A 27 esztendős, szlovák utánpótlás-válogatott védő 2017 januárjában írt alá a Gyirmóthoz, melynek színeiben 13 mérkőzésen lépett pályára.

Az őszi szezont a kazah első osztályú Aktobében töltötte, 15 bajnokin egy gólt lőtt. A 183 cm magas Kolcák korábban két alkalommal az U19-es, 13-szor az U21-es szlovák válogatottban is lehetőséget kapott.

A belső védő ma még nem lép pályára a sokszoros szlovén bajnok, EL-résztvevő NK Maribor elleni mérkőzésen, ám természetesen rajta van a törökországi utazólistán.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!