Komolyan veszi a Magyar Kupát a Haladás

Aczél Zoltán játékosként már kétszer is átérezhette, milyen érzés kupagyőztesnek lenni. Bár konkrét célunk nincs a sorozatban, edzőként most annyit ígér, hogy mindig a lehető legerősebb csapatunkkal vesszük fel a versenyt.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, az MLSZ döntésének értelmében jövő szerdán este hat órától játszik a Magyar Kupa 3. fordulójában Sopronban a Haladás Sopron Bank együttese. Ennek apropóján faggattuk Aczél Zoltán vezetőedzőt arról, milyen céllal vág neki a csapat a sorozatnak.

- Októberben lesz egy éve, hogy itt vagyok Szombathelyen, azóta a Haladás nem játszott Magyar Kupa meccset. A városban már többen is kérdezték tőlem barátilag, hogy hogyan viszonyulok ehhez a sorozathoz. Nekik is azt mondtam, hogy a Magyar Kupát én nagyon komolyan veszem. Nem csak azért, mert játékosként nekem már sikerült kétszer megnyernem és átéreztem, hogy milyen nagy dolog ez. Majdnem minden magyar szakember egyetért azzal, hogy a legkönnyebben egy Magyar Kupa sikerrel lehet kijutni a nemzetközi porondra. Bajnokságot nyerni nagyon nehéz, főleg 300 millióból. Viszont a Magyar Kupában, mivel egyenes kieséses rendszerben zajlik, akár a végéig lehet menetelni. Volt már erre többször is példa. Két évvel ezelőtt én a kieső Siófokkal már a negyeddöntőben voltam, és mindössze egy percen múlt, hogy nem jutottunk még tovább. A Magyar Kupát meg kell becsülni, tisztelni kell. Számomra egyértelmű, hogy minden alkalommal az egészséges játékosokból az általam elképzelt legjobb csapatot fogom pályára küldeni. A játékosokkal még nem beszélgettünk erről, hiszen azért előtte még van egy Pápa meccs.

- Egyébként van valamilyen konkrét célunk a Magyar Kupában, vagy jutunk, ameddig jutunk?

- Én már a bajnokság előtt is ódzkodtam attól, hogy a vezetőség célokat fogalmazott meg nekünk. Mi, a szakmai stáb tudjuk, hogy hogyan dolgozunk, mire vagyunk képesek. Nekem nincsenek célkitűzéseim, hanem a játékosokkal szemben vannak elvárásaim. Természetesen szeretnénk megnyerni a magyar bajnokságot, a Magyar Kupát és a Ligakupát is. Na de ki az, aki nincs így ezzel?Vannak reális és irreális célok. Jó lenne minél tovább jutni a Magyar Kupában.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!