Közleményben magyarázza a szombathelyi Haladás, miért nem nyertek ebben a szezonban még egy NB II-es meccset sem

Jelenleg a másodosztály utolsó előtti helyén áll a csapat, nulla ponttal.

"A jelenlegi teljesítményünk méltatlan a Haladás nevéhez és múltjához"

- kezdi hétfőn délután kiadott közleményét a szombathelyi Haladás.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Mint ismeretes, a csapat a július végén indult NB II-es bajnokság eddig lejátszott három meccs mindegyikén kikapott. Ennek kapcsán azt írják, "az eddig igazolt, elkötelezett szombathelyi játékosok és az új szemléletű, a játékosok képességeihez alkalmazkodó felfogással rendelkező edző, és az eddig elvégzett munka nem ezt a teljesítményt és eredményt kellene, hogy mutassa".

Hozzátették, " ennél sokkal jobbak tudunk lenni, azonban egyértelmű, hogy valamit mégis rosszul csinálunk. A feladatunk, hogy megtaláljuk, hogy hol, mikor, miben hibáztunk, és azt a lehető legrövidebb időn belül kijavítsuk."

Azt írják, a stáb és az egész csapat azon dolgozik, hogy megtalálják, hol csúszhattak el a dolgok.

A csapat türelmet kér
Mészáros D. Zsolt

"Azt gondoljuk továbbra is, hogy az eddig elvégzett munka, a klub és az ügyvezetés részéről a szakemberek és a játékosok részére maradéktalan és hiánytalan feltételek biztosítása, a szombathelyi játékosok visszahozatala, az akadémiáról érkező fiatalok építése, a csapathoz illeszkedő felfogással rendelkező edző szerződtetése jó döntés volt" - tették hozzá.

Közleményüket azzal zárták, továbbra is számítanak a szurkolók támogatására és kitartására, mert a csapat Szombathelyért, a szombathelyiekért és a szombathelyieknek játszanak".

Nem most kezdődtek a gondok

A csapat teljesítményével pedig már a szurkolók sem voltak maradéktalanul elégedettek. Az előző szezon utolsó, a Diósgyőr ellen, itthon játszott Hazai pályán kapott ki a Haladás a Diósgyőrtől 2023. May 21. 19:09 mérkőzés közben több szurkoló be is rohant a pályára a mérkőzés utolsó perceiben. Információink szerint a befutás oka a csapat rossz játéka volt.

Már a szurkolók sem elégedettek
Mészáros D. Zsolt

A Haladás az eddig lejátszott három forduló után jelenleg stabilan őrzi a nyeretlenségét, a mostani állás szerint a csapat a másodosztály utolsó előtti, tizenhetedik helyén áll, nulla ponttal.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!