Kulcsár-duplával álltunk fel

Tóth László együttese 0–2-ről egyenlített a Paks otthonában.

Jegyzőkönyv

Paksi FC II.–Szombathelyi Haladás II. 2–2 (1–0)

Haladás II.: Gőcze – Horváth D., Zsirai, Nagy Z., Farkas – Hanzl (Medgyes, 70.), Szeles, Fider (Kaiser, 67.), Kulcsár, Németh M. (Halmai, 90.)– Czafit.

Gólszerző: Budai (32., 1–0), Feigl (47., 2–0) ill. Kulcsár (72., 2–1; 86., 2–2)

Félidőben 1–0 oda

A meccs elején a Kishali volt aktívabb: három lehetősége is volt a gólszerzésre a vasiaknak, ám ezek kimaradtak. A 20. perctől a hazaiak akarata érvényesült és a 32. percben egy szöglet utáni fejesből a vezetést is meg tudták szerezni.

Mínusz kettőről lett iksz a vége

Még az öltözőben maradtunk, hiszen a 47. percben lemásolták a hazaiak az első góljukat: szöglet után fejesből duplázták meg előnyüket. Ezek után a Haladás II. átvette az irányítást: két kapufát is lőttek Tóth László tanítványai, majd a 72. percben megszületett az első gól. Medgyes bal oldali beadását Kulcsár látványos mozdulattal juttatta a jobb felső sarokba. Ezek után is a mieink maradtak támadásban - tudtuk meg Balogh Gyula technikai vezetőtől: a 85. percben Kulcsár Kornél szabadrúgásból, 25 méterről lőtte ki a paksiak kapujának jobb sarkát, 2–2.

Jók: Kulcsár, Fider, Szeles, Zsirai, Németh M.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!