Lemondott a Haladás vezetőedzője

Németh Szabolcs távozási szándékát a klub vezetősége elfogadta, átmenetileg Mészöly Géza veszi át a csapatot.

Távozik Németh Szabolcs a Szombathelyi Haladás vezetőedzői posztjáról - írja a klub honlapja. Majd hozzá teszik: A szombathelyi szakember ma benyújtotta lemondását, amelyet a klub vezetősége elfogadott. Németh Szabolcs döntését azzal indokolta, hogy jelenleg nem tud többet hozzátenni a csapat építéshez és a kitűzött célok érdekében áll fel a kispadról.

Németh Szabolcs - Haladás
hungarisport
Mondd el nekünk, milyen Nyugatot szeretnél!
Kitöltöm a kérdőívet

“Alapos szakmai ismereteimet és a tudásom legjavát beletettem a munkába, ezért tiszta lelkiismerettel adhatom át a helyemet. Szombathelyiként mindig a csapat érdekeit tartottam szem előtt.” - tette hozzá Németh Szabolcs az indoklásához.

Németh Szabolcs 2021. júniusában vette át a Szombathelyi Haladásnál a vezetőedzői megbízatást. A szombathelyi kötődésű volt játékos, korábban edzőként és utánpótlásedzőként is dolgozó szakember akkor a tabella 11.helyéről vezette a középmezőnybe a csapatot. A tavalyi szezonban a 6.helyen zárta a szezont a Szombathelyi Haladás.

A klub vezetősége nyilatkozatot adott ki:

"Elfogadta a vezetőedző lemondását a Szombathelyi Haladás Labdarúgó kft.

A Szombathelyi Haladás Labdarúgó kft. vezetése a mai nappal elfogadta Németh Szabolcs vezetőedző lemondását. A szakember indoklásait megalapozottnak tartjuk és közös megegyezéssel felbontjuk a szerződést.

A Szombathelyi Haladást a soron következő két mérkőzésen Mészöly Géza szakmai vezető irányítja. A vezetőedző személyéről később születik döntés."

Mészöly Géza
Vágvölgyi Bálint
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!