Ma, nem sokkal dél után megérkezett a Szombathelyi Haladás Rohonci úti stadionjába az új eredményjelző-tábla. Több mint 20 év után váltja le a régit.
Az indiai cég ingyen adja az eredményjelzőt, a klubnak a tartószerkezetet, a kábeleket és az ehhez kapcsolódó eszközöket kell kiépítenie.
A cég ellenszolgáltatásként azt kérte, hogy a tévében közvetített találkozókon a pálya melletti led-képes, forgó reklámtáblákon hirdethessen.
A tábla érkezésekor, annak a sporttelepen belüli szállításában a Haladás Szurkolói Kör tagjai segédkeztek.
Azt, hogy mikor nézhetjük majd az új táblán az eredményeket, még nem lehet tudni pontosan. Úgy két-három hétbe kerül majd az átszerelés.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!