Meglepetésre készül a Hali

Artner Tamás nem örül a Videoton hétvégi vereségének.

Szerdán 16 órától a Videoton együttesét fogadja hazai pályán a Szombathelyi Haladás NB I-es labdarúgócsapata az OTP Bank Liga 20. fordulójából elhalasztott mérkőzésén. A vasiak ellenfele jól kezdte a tavaszi szezont, négy meccséből négyet megnyert. A székesfehérváriak azonban a hétvégén botlottak, a Diósgyőr otthonában szenvedtek el 2-1-es vereséget. Arner Tamás, a zöld-fehérek vezetőedzője nem örül a Vidi hétvégi vereségének, ennek ellenére azt mondja, hogy meglepetésre készül a csapat.

- Egy minimum a Ferencvároshoz hasonló szintű gárda érkezik a Rohonci útra, de talán a játékerőt tekintve még jobbak is, mint a Fradi. Klasszikus értelemben is játsszák futballt, és igazi nagy erényük a támadás. Rettentően nehéz összecsapásra számítunk, de szeretnénk meglepetést okozni.

A zöld-fehérek trénere szerint egyébként a Halinak nem jött jól a Videoton legutóbbi DVTK elleni veresége.

- Nekünk nagyon nem tett jót, hogy vasárnap a Diósgyőr otthonában vereséget szenvedtek a fehérváriak, hiszen innentől kezdve számukra minden bajnoki élet-halál harc lesz, hogy a nemzetközi porondon tudjanak indulni.

A szakember azt is elárulta, hogy a Haladás biztosan nem abban az ötvédős rendszerben fog pályára lépni, mint a Ferencváros ellen.

- Úgy gondolom, hogy ez egy teljesen más mérkőzés lesz, hiszen teljesen mást is játszik a Videoton, mint az FTC. Teljesen más dolgokra kell készülnünk, így biztosan nem azt a taktikát választjuk, mint a Fradi ellen – mondta Artner Tamás.

A Szombathelyi Haladás várható kezdőcsapata:

Rózsa – Schimmer, Guzmics, Fehér, Tóth P. – Kalász, Iszlai – Nagy G., Radó, Halmosi - Ugrai

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!