A mérkőzés előtt Séllei Árpád, a Szombathelyi Haladás ügyvezető igazgatója köszöntötte a Haladás védőjét, Devecseri Szilárdot, aki ma játszotta 150. bajnoki (NB I. és NB II.) mérkőzését.
Hiába a szombathelyiek ragadták magukhoz a kezdeményezést, a vendégek szerezték meg a vezetést. Viszont a folytatásban is a vasiak domináltak, ám ennek ellenére sem sikerült komoly helyzetet kidolgozniuk.
Az óváriak stabilan védekeztek és próbáltak kontrázni is, így a játék tulajdonképpen a vendégek térfelén folyt. A félidő lefújása előtt azonban Illés Dávid ismét megrázta magát, és kilőtte a bal sarkot – bár nem túl erős lövéssel.
A játék képe a szünet után sem változott. A második félidőben is a Haladás támadott, a Mosonmagyaróvár pedig védekezett, mégis utóbbi jutott tizenegyeshez. Mursits Roland kivédte Végh Bence lövését, ám a mezőnyfölény helyzetek, gólok nélkül semmit sem ért.
Jobb híján átlövésekkel kísérletezett a Hali, viszont sokáig nem lett semmi ezekből. A hajrában aztán Csonka Bonifác átlőtte a vendégek védelmét és a Hali a hátralévő időben mindent megtett az egyenlítésért. Az idegesség azonban sok hibát szült, így bár meglepő, de nem érdemtelen győzelmet aratott Szombathelyen a Mosonmagyaróvár – írja a Nemzeti Sport.