Itthon, az újonc Eger ellen kezdünk

Velünk indul a bajnokság: július 27-én a Rohonci úton 17 órától a Sport 1 kamerái előtt az Egri FC-t fogadjuk.

Ahogy azt az elmúlt években megszokhattuk: az újonccal sorsoltak össze minket az első fordulóban. Három éve az FTC, két esztendeje a Szolnok, tavaly a Pécs volt az első nekünk juttatott ellenfél. Az már más kérdés, hogy nem is mindig velük kezdtünk...

A második körben Győrbe megyünk (augusztus 4.), majd augusztus 10-én Siófokra látogatunk. Augusztus 18-án a Diósgyőrt fogadjuk. Az első négy forduló összes mérkőzését közvetíti a televízió: az elsőt a Sport 1, a második és a harmadikat a Duna TV, a negyediket az M1.

Az ötödik fordulótól még órabontásos menetrend nincsen, de a sorsolás megvan. Augusztus 25-én (a Savaria Történelmi Karnevál hétvégéjén) megyünk Székesfehérvárra, majd fogadjuk a Paksot. Ekkor a válogatott Hollandia elleni vb-selejtezője miatt két hét szünet lesz, és szeptember 15-én az Üllőire kirándulunk. Rá egy hétre jön a másik újonc, az MTK, majd szeptember 29-én Debrecenbe megyünk. Ezután fogadjuk a Kaposvárt, majd ismét jön a nemzeti 11 miatti szünet, hiszen Észtországban lépnek pályára Halmosiék. Október 20-án Kecskeméten lépünk pályára, rá egy hétre jön a Pécs, majd megyünk Pápára (november 3.). Az utolsó előttii meccsen az Újpestet látjuk vendégül, végül pedig Kispesten zárjuk az őszt. Két fordulót tervez előre hozni az MLSZ, azaz még november 24-én Egerbe kirándulhatunk és december 1-jén a Győrt fogadhatjuk.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!