Menedzseri tanácsra nem játszik Radó?

A csatár menni akar, és úgy véli, neki már nem érdeke pályára lépni a szombathelyi csapatban.

Radó András után továbbra is több klub érdeklődik. Úgy tudjuk, az 1860 München már letett a szerződtetéséről, mert a Hali vezetői nem voltak partnerek a tárgyalásokban.

Kérőként a Ferencváros a legkitartóbb, igaz ők a mostani friss ajánlatukkal sem érik el azt a szintet, amennyiért a Haladás eredetileg elengedte volna Radót.

Radó két meccs óta sérülés miatt nem játszik, és úgy tudjuk, menedzsere Vladan Filipovics javaslatára már nem is kíván pályára lépni a Szombathelyi Haladás csapatában, ezzel is "kizsarolva", hogy a klub elengedje.

Radó András
Vágvölgyi Bálint

A Nyugat.hu elérte a csapat egyik kis tulajdonosát, aki annyit mondott: Radó szereptévesztésben van, neki a Haladás a munkahelye, ahova 2016-ig szerződés köti.

Az ügy további érdekessége, hogy Radó Andrásért télen a Genk jó ajánlatot tett, közel 700.000 eurót kereshetett volna a klub, amelynek tulajdonosai el is fogadták az üzletet, Radó András azonban nem akart oda szerződni.

A Ferencváros most 450.000 eurót ajánlott.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!