Meccs nélkül jutott tovább a Haladás

Elmarad a holnapra kiírt Magyar Kupa-találkozó.

Két hete volt a MOL Magyar Kupa 7. fordulója, így a kör előtt azok a nem NB I-es vagy NB II-es csapatok, akik első- vagy másodosztályú együttessel kerültek össze, tesztre voltak kénytelenek menni. Így járt az ESK Ménfőcsanak is, akiket a sorsolás a Haladással hozott össze.

Kiderült: a csanakiaknál 20/15-öt mutatott a koronavírus-teszt pozitív mutatója, így kérték az MK-találkozó (valamint az azt követő bajnokijuk) elhalasztását is. A Hali ebbe belement, új időpontként pedig november 11-et jelöltek meg.

A Ménfőcsanak most vasárnap ugyan pályára lépett az NB III-ban, ám akkor is annyi hiányzója volt, hogy a 48 esztendős technikai vezetőt, a 11-szeres korábbi válogatott támadót, Korsós Attilát is reaktiválták a 43 éves Vayer Gábor és a 38 éves Kormos Tamás mellett. Ki is kaptak 6–0-ra. Jelezték a Haladás felé, hogy most szerdán már nem tudnak kiállni.

A Magyar Labdarúgó-szövetség az ügyben azt a döntést hozta, hogy a mérkőzés lemondása miatt a meccset a szombathelyiek nyerték meg 3–0-val.

A felkészülés során egyébként játszott egymással a két csapat, akkor a Rohonci úton 4–0-ra győztünk. Ahogy a Magyar Kupában tavaly is egymás mellé sorsoltak bennünket: akkor idegenben 2–0-ra nyertünk.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!