Haladás: 0–0 a kupameccs első felvonásán

Teljesen nyílt a továbbjutás kérdése.

A szombati bajnoki találkozót követően ezúttal a Magyar Kupában találkozott a Mezőkövesd-Zsóry FC és a Szombathelyi Haladás csapata. Mindkét edző alaposan felforgatott összeállításban kezdette együttesét. Kuttor Attila Dombó – Hudák, Katanec, Szalai - Eperjesi, Tóth B., Moutari, Dragóner, Tóth M. – Koszta, Cseri tizeneggyel, míg a Haladás Gyurján – Schimmer, Jagodics, Tamás, Kolcák – Mészáros, Daushvili, Hologyuk, Németh Má. - Ivanov, Gaál összeállításban állt ki. Utóbbi azt jelentette, hogy egyedül Jagodics Márk volt ma is, és a múlt szombaton is kezdőjátékos. A kupameccsen csereként Rui Pedro, Funsho és Rabusic kapott lehetőséget.

A mérkőzésen gól nem született, ami azért érdekes, mert ez az első olyan idegenbeli mérkőzése Horváth Ferencnek, hogy nem kap gólt a csapata. A Haladás legutóbb 2018. szeptember 23-án úszta meg kapott gól nélkül idegenben (Csepelen nyert a kupában 2–0-ra a Desits Szilárd irányította gárda). NB I-es együttes ellen legutóbb 22 hónapja, 2017. április 12-én sikerült idegenben lehúzni a rolót, akkor az MTK ellen játszottunk 0–0-t.

Helyzetek adódtak mindkét csapat előtt, de ezek rendre kimaradtak. A két, szombathelyi nevelésű hálóőr, Dombó Dávid és Gyurján Márton néhány védést volt kénytelen bemutatni, így gólt nem láthatott a félezernyi közönség.

A visszavágó jövő kedden este 8 órakor a Haladás Sportkomplexumban lesz.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!