Minden, amit az eddigi ötvenöt Hali-ZTE csatáról tudni érdemes

A Nyugat-dunántúli El Clásico kötelező karácsonyi ajándék Hali-szurkolóknak.

Kevés öröm éri manapság a Szombathelyi Haladás futballcsapatának szurkolóit, „A Nyugat-dunántúli El Clásico – Száz év futballpárharc” című kötet ma délutáni bemutatója mindenképpen annak számít.

A sors furcsa fintora, hogy a Tiszakécske – Haladás NB II-es kiesési rangadót éppen a sajtótájékoztatóval egy időben kezdték, és bizony alig néhány perc után már vezetett is az ellenfél 1-0-ra (végül 2-0-ra kikaptak a zöld-fehérek)...

De félre a rossz hírekkel, hiszen egy igazi hiánycikk kerülhet a drukkerek könyvespolcaira, vagy akár a karácsonyfái alá.

A Nyugat-dunántúli El Clásico

Bóbics László, Krilov István és Unger Richard könyvének első fejezete a két klub 1919 óta íródó – hol közös, hol szétváló – történetét dolgozza fel szezononként, egészen addig, amikor 1973-ban az NB I-ben találkozott a zalai és vasi gárda. Külön rész dolgozza fel részletesen a magyar első osztályban lejátszott 55 találkozót, de megtalálható a többi tétmérkőzés jegyzőkönyve is. A statisztikai adatok között szerepelnek az NB I-es vezetőedzők és játékosok, valamint az is, hogy a csapatok az elmúlt száz évben melyik bajnokságban és hol végeztek.

Negyvennégy interjú színesíti a kiadványt: edzők, játékosok, vezetők, főszereplők mondják el, miként láttak ők egy-egy mérkőzést vagy bajnokságot.

A nyugat-dunántúli El Clásico egyedisége abban rejlik, hogy két szomszédvár, két közeli rivális közös 100 évét dolgozza fel: hely- és sporttörténeti emléket állítva Vas és Zala megye reprezentatív klubjainak centenáriumára.

A Haladás stadion egyik skyboxában tartott könyvbemutatón ott volt Nemény András, Szombathely polgármestere is, aki jó szívvel ajánlotta a könyvet mindenkinek.

– Két város, két csapat, melyeket 54 kilométer választ el, vagy éppen köt össze, ha úgy tetszik – kezdte Nemény. – Hogy mekkora jelentőséggel bír ez a könyv, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy a sajtótájékoztatónk szinkronpárján Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere is ott volt, számomra is egyértelmű volt, hogy megtisztelem jelenlétemmel a könyvbemutatót. Úgy gondolom, hiánypótló kiadvány született, nem is tudok más hasonló könyvről, ami feldolgozott volna helyi rangadókat, El Clásicókat. Igazi bátor, de hiszek benne, hogy sikeres vállalkozás, hiszen ezt a könyvet vérbeli foci-imádók, szurkolók írták szurkolóknak. A szereteten túl nagyon komoly szakmaiság is jellemzi a könyvet, rengeteg statisztikai érdekességgel. Példaértékű lehet más sportágak számára is. Szívből gratulálok mind az egerszegi, mind pedig a szombathelyi szerzőcsapatnak, és azt kívánom mindenkinek, hogy minél előbb legyen újra Haladás-ZTE mérkőzés, természetesen a ZTE és a mi érdekünk is azt kívánja, hogy ez az NB I-ben történjen meg. Nem fogok jósolni, csak reménykedni, mindannyiunk közös felelőssége, hogy megtegyünk mindent azért, hogy ez valóra váljon.

A könyv a Magyar Sportújságírók Szövetsége által életre hívott Nagy Béla-program támogatásával készült. Szöllősi György elnöknek személyes élményei is vannak a Haladásról.

– Első NB I-es meccsemet éppen Szombathelyről tudósítottam, legalább húsz évvel ezelőtt. Ha most körülnézek, a legnagyobb változás a stadion kinézetében jelentkezik, amihez ezúton is gratulálok, én most vagyok itt először. A Nagy Béla-program lényege, hogy segítsük a sporttörténeti könyvek megjelenését, hiszen fontosnak tartjuk, hogy a magyar sportkultúra részét, amit megörököltünk, átmentsük a jövő generációjának. Ezt a programot Orbán Viktor miniszterelnök úr is támogatja, számunkra pedig büszkeség, hogy hozzájárulhattunk egy ilyen nagyszerű könyv megjelenéséhez - mondta el a magyar futball nagykövete.

Unger Richárdtól megtudtuk, már egy évtizedes gondolat volt a könyv megírása, amelynek ötletét másfél évvel ezelőtt vetette fel zalaegerszegi ismerősének, Bóbics Lászlónak.

– Meglepett, de kihívás volt Ricsi megkeresése – mondta Bóbics László. – Úgy gondolom, ennyivel tartozunk mindkét klubnak. Én már középiskolás éveimben, 1968-tól a ZTE-stadion sorait koptattam. Szép emlékeket őrzök a múltról, a szikra tehát adott volt, amit most fellobbantottuk. Sok utánjárás volt, köszönet illeti a helyi futballistákat, akik mindenben segítettek minket, Egerszegen és Szombathelyen egyaránt.

Végül Krilov István is megerősítette a kollégák által elmondottakat.

– Bárkit kerestünk fel, soha semmilyen kérésünkre, kérdésünkre nem kaptunk nemet, mindenki pozitívan állt a dologhoz. 1919-től száz év történelmét feldolgozni nem kis teljesítmény, jó egyéves munkánk van benne, úgy érzem, kimondottan olvasmányos lett, köszönet érte mindenkinek.

A Nyugat-dunántúli El Clásico

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!