Az NB III-as Iváncsa KSE lesz az ellenfél a Magyar Kupa következő körében.
Mind a 12 OTP Bank Ligában szereplő együttes sikerrel vette a Magyar Kupa hetedik körét – így ezek a csapatok kiemeltként várhatták a december 5-re kiírt következő fordulót.
A Szombathelyi Haladás a Fejér megyei Iváncsára utazhat, ahol a helyi, jelenleg az NB III Közép-csoportjában szereplő gárda lesz az ellenfél.
A zöld-fehérek az NB III-as Csepel (2–0), és a Békés megyei I. osztályú Szarvas (3–1) ellen abszolválták a továbbjutást, míg az Iváncsa először Nagykanizsán nyert (1–0), tegnap pedig hazai környezetben a Pápai Perutzot győzték le (1–0).
A továbbjutás egy meccsen dől el: ha a 90 perc után döntetlen az eredmény, 2x15 perces hosszabbítás következik. Ha még ekkor is iksz, akkor büntetőrúgásokkal döntik el a továbblépés sorsát.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.