Molnár és Skriba döntött a Sopron ellen

Két tizenegyest is kihagytunk az NB II. újonca ellen. Tikkasztó hőségben 2-0-ra nyert a Haladás.

Tikkasztó, 30 fok feletti hőségben játszotta idei utolsó edzőmeccsét a Szombathelyi Haladás. Az ellenfél az NB II. újonca, a Soproni VSE volt. A hangulat – a háttérzene – adott, volt, hiszen vasutas napot rendeztek a Rohonci úton.

Vegyes összeállításban szerepelt Aczél Zoltán együttese. A nagy meleg rányomta a bélyegét a találkozóra. Végig a Hali irányított, kapusainknak egyáltalán nem akadt dolga. A Sopronnak mindössze egy kapufára jutotta erejéből.

A 27. percben a vezetést is megszereztük: Irhás bal oldali szögletére Molnár teljesen tisztán érkezett, és az ezúttal belső védőként szereplő focista a kapu jobb oldalába fejelt. 12 perccel később növelhettük volna előnyünket. Kovács István harcolt ki tizenegyest, Sipos azonban nagyon gyengén végezte el a büntetőt, középre lőtt, a korábban a Szombathelyen is megfordult Sipos Gábor pedig el sem vetődött, lábbal könnyedén védett.

A szünet után, az 50. percben, egy formás akció végén a csereként beállt Skriba lőtte ki a jobb alsó sarkot, beállítva ezzel a 2-0-s végeredményt.

A találkozó krónikájához tartozik még, hogy a 82. percben egy mindenki által teljesen váratlanul megítélt tizenegyest Gyurján a jobb kapufára bombázott.

Az utolsó fél órában egyébként nálunk már csak az akadémisták játszottak. A Sopron nagyon elfáradt, gyakorlatilag csak nyomozták a labdát. Összességében tehát megérdemelt Hali siker született.

Haladás-Sopron
Támad a Hali...
Vágvölgyi Bálint

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!