Megint 2–2-t játszott a Haladás

Szlovéniában ikszeltek Jagodicsék.

A négynapos szlovéniai edzőtáborban tartózkodó Szombathelyi Swietelsky-Haladás a negyedik felkészülési mérkőzését is lejátszotta 2018 nyarán. Az ellenfél a szlovén II. osztályban szereplő Nafta Lendava együttese volt. Michal Hipp a Rózsa – Schimmer, Grumics, Bolla, Németh Mi. – Kovalovszki – Pinte, Jancsó, Rácz, Halmosi – Priskin csapatot küldte pályára. A 17. percben megszerezte a vezetést a hazai csapat egy szögletet követően Zirko 6 méterről lőtt a hálónkba. 8 perc múlva egyenlítettünk: Rácz beadását Grumics fejelte az ötösről a jobb alsóba, 1–1. A 29. percben már nálunk volt az előny: Pinte tekert középre, Halmosi visszafejelte azt, Jancsó pedig 5 méterről fordulásból a jobb alsóba lőtt, 1–2. Újabb öt perc múlva újabb gól született: egy gyors indítást Rogina vett át, aki a védők közül kilépett és 14 méterről a bal alsóba belsőzött, 2–2.

Szünet után a Király - Habovda, Kolcák, Tamás, Bosnjak - Jagodics - Mészáros K., Németh Má., Petró, Medgyes - Funsho tizenegy játszott, de újabb gól nem született. A 70. percben Medgyes helyett érkezett Rabusic. Sok-sok helyzetet kihagytak a zöld-fehérek, így meg kellett elégedniük a döntetlennel.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!