Nagy és Vujovics is játszhat a Vidi ellen

Artner Tamás, ha úgy dönt, pályára küldheti a fehérváriaktól kölcsönkapott játékosokat.

A szurkolókat a közelgő szombati rangadó, a Videoton elleni derbi előtt az foglalkoztatja leginkább, hogy a Haladás színeiben pályára léphet-e a Videotontól kölcsönkapott két játékos, Nagy Dániel és Goran Vujovics.

- Igen, játszhatnak - mondta honlapunknak Tóth Miklós ügyvezető. - Ma már a szabályok is egyértelműek: a kölcsönadó nem tehet olyan kikötést, amely szerint a kölcsönadott játékos nem játszhat ellene.

Télen nemcsak érkezett játékos a Videotontól, de Kovács István személyében Szombathelyről is ment játékos Székesfehérvárra.

- Természetesen Kovács István is pályára léphet, ha edzője úgy dönt. Őt ráadásul nem is kölcsönbe távozott, hanem eladtuk a bajnoki címvédőnek - emlékeztetett Tóth.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!