A Paks 25 éves támadó középpályása, Nagy Olivér két évre a Szombathelyi Haladáshoz szerződött. A pécsi nevelésű futballista korábban két évig Újpesten is megfordult. Szerződése elvileg december végéig a tolnaiakhoz kötötte, ám a Csertői Aurél által mellőzött játékost a Haladás kivásárolta kontraktusából. Nagy ma délután már a csapattal edz.
Eldőlt az is, hogy a próbajátékon szereplő Zamostny Balázs egy évre kölcsönben Szombathelyen folytatja pályafutását.
- Nagy Olivér egy korábbi korosztályos válogatott középpályás, aki Pécsen nevelkedett, és néhány éve onnan került Újpestre - kezdte honlapunk érdeklődésére Artner Tamás. - Az utóbbi időben ismét a PMFC-ben, majd Pakson szerepelt. Szélső támadóként vagy támadó középpályásként számolok vele. A múlt héten próbajátékon szereplő Zamostny Balázs is a Haladásban folytatja. Látszik rajta, hogy akar futballozni, motivált és úgy gondolom, hogy hasznára tud lenni a csapatunknak – mondta a Haladás vezetőedzője.