Ikszelt idegenben a Haladás II.

Öt perccel a vége előtt még vezetett a Haladás II., ám Tóth László együttesének végül meg kellett elégednie az egy ponttal.

Döntetlen a vége

Nagykanizsai TE 1866-Horváth MÉH–Haladás II. 1–1 (0–0)

Nagykanizsa, 200 néző. Vezette: Péter

Haladás II.: Mursits - Szvoboda, Nagy B., Jagodits, Farkas - Czafit (Tar, 67.), Molnár B., Szakály A., Ugrai - Kalász, Simon A.

Gólszerző: Czafit (55., 0-1)

A két kapus remekelt

Az első félidőben egyik csapat sem tudott a hálóba találni, pedig mindkét kapu többször is veszélyben forgott. Az 55. percben Czafit Richárd indult meg a jobb oldalról: négy kanizsait is kicselezett, majd higgadtan, laposan a hosszú sarokba lőtt. A 86. percben egy szöglet után tudtak egyenlíteni a hazaiak. Mursits Roland remek formában volt: öt ziccert is hárított, ám sajnos a másik oldalon a csatáraink pedig naggyá tették a kapust, így egy pontot szerzett első idegenbeli meccsén Tóth László csapata.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!