"Dr." Andorka Péter, Guzmics Richárd, Schimmer Szabolcs és Vörös Péter vállalkozott arra, hogy a nyugat.hu fotósa végig kövesse az egész pénteki napjukat. Rajtuk keresztül minden fontos, a Dunaújváros elleni mérkőzést is érintő kérdésről tájékozódhatnak. Pénteken tíz órától tehát percről percre a négy játékos napja és a Szombathelyi Haladás utolsó napja az NB2-ben. Érdemes lesz hallgatni a Nyugat Rádiót is, hiszen napközben több, az esti mérkőzésre hangoló interjút is hallhatnak az FM 88.4-en.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!