Nyert a Hali II.

A Szombathelyi Haladás NB III-as együttese 3-1-re győzte le a Csornát.

Hat nap alatt hat mérkőzést játszottak le a Szombathelyi Haladás II. játékosai, így nem csoda, hogy kissé álmosan kezdték a találkozót, és ennek köszönhetően a 15. percben vezetést is tudott szerezni a Csorna. A második félidőre aztán felpörögtek a szombathelyiek, és előbb Kovács István egyenlített az 54. percben, majd Molnár Zoltán jóvoltából a vezetést is megszerezte a zöld-fehér alakulat. Végül a hosszabbítás első percében Horváth Detre állította be a 3-1-es végeredményt.

Horváth Sándor, az Illés Akadémia technikai vezetője: Jobb helyzetkihasználással akár több góllal is nyerhettünk volna, ám így is elégedettek vagyunk az eredménnyel.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!