A másodosztály listavezetőjével mérkőzik a Haladás a Magyar Kupa 5. fordulójában.
Vasárnap este a Sport TV Harmadik Félidő című műsorában sorsolták a labdarúgó Magyar Kupa ötödik sorsolásának párosítását. A Fradit 3-0-ra legyőző Szombathelyi Haladás az NB II-es Nyíregyháza Spartacus csapatát kapta a legjobb tizenhat között. Az oda-visszavágós párharc első mérkőzését idegenben, Nyíregyházán rendezik, ahol a másodosztály listavezetője ellen nem vár könnyű meccs a Hali játékosaira.
Az odavágókat november 27-én, szerdán, a visszavágókat egy héttel később, december 4-én rendezik.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!