Rózsa az ősz legjobbja a Nyugatnál

A mezőnyemberek közül Williams, Németh, Gaál és Hegedűs is kiemelkedőt nyújtott ősszel.

A Szombathelyi Haladás kétszeres válogatott hálóőre, az éppen műtétre váró Rózsa Dániel volt az ősz legjobbja: 6,60-as átlagot produkált a kapus. A Vasas (1–0) és a Ferencváros (2–0) elleni győzelmek egyik fő letéteményese volt: a piros-kékek elleni meccsen emberfeletti védéseivel, míg a Fradi ellen büntetőhárítással és több bravúrral is 9-es érdemjegyet kapott tőlünk.

David Joel Williams – aki sérülés miatt az utolsó öt fordulót volt kénytelen kihagyni – tavasszal érkezett Szombathelyre. Idén ősszel már négy gólt szerzett, tökéletesen beilleszkedett. A Paks elleni hazai mérkőzésen 8-ast kapott: egy gól és egy gólpassz fűződött a nevéhez. A képzeletbeli dobogón még ketten vannak: 5,78-as átlagot produkált Németh Márió. Sajnos – Rózsához hasonlóan – térdműtét miatt őt sem láthatjuk már a 2016/2017-es bajnokságban, pedig öt pontja is volt a kanadai táblázaton (egy gól, négy gólpassz). Legjobb meccse a Diósgyőr ellen volt Sopronban, ekkor 7-est kapott. Gaál Bálint is 5,78-as átlaggal zárt: őt a házi gólkirályunk hét találattal. Három hazai találkozón (Paks, FTC, Videoton) ért 7-est a produkciója.

Rózsának jár a pacsi, nem csak a Haladás, hanem az egész NB I. legjobb kapusa volt ősszel
Vágvölgyi Bálint

Nem sokkal van lemaradva mögöttük Hegedűs János (5,75): a negyedik fordulótól kirobbanthatatlan volt Stef Wils mellől. Halmosi Péter 37 évesen is vezére a Haladásnak (5,67), Iszlai Bence (5,61) pedig többször is átlag feletti teljesítményt nyújtott.

Akik hozták azt, amit várhattunk tőlünk: Stef Wils (5,42), Bosnjak Predrag (5,39), Polgár Kristóf (5,38), Rácz Barnabás (5,33) és Kovács Lóránt (5,20). Az ő feladatuk kevésbé látványos, mégsem lehetett panasz a produkciójukra.

Aki megkapta a lehetőséget, de nem igazán élt vele, az a holland center, Sjoerd Ars (4,91): csak egy gólt szerzett a bajnokságban, ennél bizony többet vártunk...

Vannak, akik nem kaptak legalább nyolc mérkőzésen osztályzatot, ők a táblázatot második felében vannak. Gyurján Márton három NB I-es mérkőzésen is bizonyított, így a 22 mezőnyjátékos mellett három kapusnak is szerepet adott Mészöly Géza.

A Nyugat.hu osztályzatai

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!