Nyúlra látogat a Haladás a Magyar Kupában

Győr-Moson-Sopron megyei első osztályban szereplő ellenfelet kapott a Mészöly-csapat.

Kedden tartotta az MLSZ a 2015–2016-os Magyar Kupa első fordulójának sorsolását. A főtáblán nyolc élvonalbeli együttes is bekapcsolódik a küzdelmekbe, míg a négy nemzetközi kupainduló – Videoton FC, Ferencvárosi TC, MTK és Debreceni VSC – csak a harmadik fordulóban, a legjobb 16 közé jutásért vívott körben lép pályára.

A Szombathelyi Swietelsky-Haladás a Győr-Moson-Sopron megyei első osztályban szerepelő Loland Nyúl SC ellen lép pályára, idegenben. Az együttes az előző szezonban az ötödik helyen végzett a bajnokságban.

A nyolc élvonalbeli csapat mellett pályára lép az első körben a tavalyi szezonban még NB I-es Pécs, Pápa, Nyíregyháza, Győr négyes is, valamint az NB II tavalyi 16 csapata, az NB III-as klubok – a tartalékcsapatok nem –, illetve a megyei selejtezőkből továbbjutó alakulatok is. Az első körben a jelenlegi NB I-es, illetve NB II-es együttesek lesznek kiemeltek.

Az első fordulót augusztus 12-én rendezik.

Megyei első osztályú csapaton kell továbbjutni az első körben
Vágvölgyi Bálint

A Halira szerdán egy edzőmeccs is vár: a hivatalos honlap beszámolója alapján 10 órától az NB II-es Siófok lesz az ellenfél a Rohonci úton.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!