„Összeházasodik” a Haladás és a Sopron?

A zöld-fehérek fiókcsapata lehet az anyagi gondokkal küzdő NB II-es együttes.

Komoly anyagi gondokkal küzdve, jóformán játékosok nélkül várja az NB II-es rajtot a Sopron együttese. A Rangadó.hu-n is többször írtak ezekről a problémákról, a klub még a Király Kupán való részvételt is lemondta. Többen tudni vélték, hogy az NB II-es indulástól is visszalépnek, és a helyükre az MLSZ a Nyíregyházát kéri fel, ezt később azonban cáfolták az érintettek.

Érdekes házasság lenne
Vágvölgyi Bálint

A Rangadó.hu most biztos forrásból úgy értesült, hogy a soproni klub vezetői a Swietelsky-hez fordultak segítségért. A tárgyalások során felvetődött, hogy a Sopron, mint a Szombathelyi Haladás „testvércsapata” vágna neki a bajnokságnak.

Mint ismert, a Swietelsky a Haladás főszponzora, a cég nyomására adta el az önkormányzat a többségi tulajdonát az Illés-Halmai-Kóbor trió nevével fémjelzett Halmill Kft.-nek is.

Ha a megállapodás létrejön, akkor a Haladás mégsem indít NB III-as csapatot. Az NB III-as együttest egyébként Jagodics Zoltánra akarták bízni.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!