Osztálykülönbség

Már az első félidőben három gól volt közte.

Hiába volt a 0 fok körüli hőmérséklet, a napos idő jó néhány tucat Hali-drukkert kicsalogatott az oladi műfüves pályára. Az Artner-csapat Rózsa – Schimmer, Guzmics, Horváth A., Tóth P. – Rajos – Nagy D., Nagy G., Halmosi, Sipos – Vujovic összetételben kezdte a találkozót. Sérülés miatt Korolovszky, Kenesei és Búrány nem állhatott Artner Tamás rendelkezésére.

Halmosi távoli lövésével szerezte meg a vezetést a zöld-fehér gárda. Nagy Dániel remek megoldása után Sipos Norbert fejelte a Haladás Sopron Bank második gólját. A harmadik találat Nagy Gábor nevéhez fűződik, aki remekül emelte át az ajkai kapust.

Szünet után Schimmer helyére Sluka érkezett, Rajos helyett Iszlai szűrt, a két Nagy helyett Kulcsár és Radó lépett pályára, Vujovic helyett pedig Oross.

A játék képe ezek után sem változott. A második félidő támadójátéka Kulcsár Kornél pontos passzairól szólt: az ő átadásából előbb a csereként pályára lépő Ugrai, majd a csapatkapitány Tóth Péter is betalált. A találkozó végén tudott szépíteni az ajkai együttes.

Közepes színvonalú meccsen, szép gólokat lőve győzött a Haladás Sopron Bank.

Haladás-Ajka edzőmeccs
Nézze meg galériánkat a mérkőzésről!
Vágvölgyi Bálint

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!