Otthon kapott ki a Haladás a Dorogtól

Ez már a harmadik tavaszi vereség, pedig csak március eleje van.

LABDARÚGÓ NB II

26. FORDULÓ

SZOMBATHELYI HALADÁS–DOROGI FC 0–1 (0–1)

Szombathely. Haladás Sportkomplexum, 719 néző. Vezeti: Kovács Imre (Baghy Csaba, Sinkovicz Dániel).

SZOMBATHELYI HALADÁS: Rózsa – Simut, Guzmics, Németh Milán, Bosnjak (Doktorics, 80.) – Stieber A. (Monori, 46.), Csilus, Holdampf (Szekér, 52.) – Tóth Milán, Tóth-Gábor (Artner, 58.), Horváth R. (Szijjártó, 46.) Vezetőedző: Németh Szabolcs.

DOROGI FC: Mursits – Tóth B., Dlusztus, Ízing, Szerencsi – Nyíri, Rácz (Girsik, 56, Kárász, 90.), Szedlár (Nagyházi, 80.), Barna (Hajdú, 80.) – Szabó Lukas (Vigh, 90.), Berkó. Vezetőedző: Fenyvesi László.

Gólszerző: Dlusztus (34.).

Meglehetősen kényelmes tempóban kezdték a meccset a csapatok, a tavasszal még nyeretlen dorogiak megszállták saját térfelüket, míg a hazai pályán tavasszal két vereséget begyűjtő szombathelyiek támadtak. Azonban a vasiak nem tudtak mit kezdeni a betömörülő vendégvédőkkel, így komoly helyzetet nem is sikerült kidolgozniuk. Sőt, a félidő hajrájában az ekkor már bátrabban futballozó vendégek megszerezték a vezetést. Szünet után nagy rohamokat vezettek a hazaiak, paprikásabbá vált a hangulat. A vendégjátékosok gyakran kértek ápolást, rogytak a fűre – amit a szombathelyi szurkolók érthető módon nem néztek jó szemmel. Ahogy telt-múlt az idő, egyre nagyobb nyomást helyeztek a zöld-fehérek a dorogi kapura. Hiába: a vendégek megőrizték minimális előnyüket és megszerezték első tavaszi győzelmüket. A Haladás viszont harmadik tavaszi hazai meccsét is elveszítette - tudósít az nso.hu.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!