Hipp a szurkolóknak köszöni

Csertői Aurél kifakadt a játékosaira.

Csertői Aurél: Úgy néz ki, hogy mentálisan hátrányban vagyunk, mivel a sikert nehezebben tudjuk feldolgozni, mint a sikertelenséget. Tehát a kudarctűrő képességünk jobb, mint a sikertűrő. Amit ma fejben, és technikailag műveltünk, az mindent alul múlt. A minőségi futballtól nagyon messze voltunk, az NB I-es szinttől meg még messzebb. Senki, semmit nem tudott hozzátenni a mérkőzéshez. A Haladásnak meg sem kellett feszülnie, ahhoz, hogy nyerni tudjon. A semmiből rúgtak két gólt, mi meg asszisztáltunk hozzá. Az előrejátékunk egyenlő volt a nullával, ez egy katasztrófa volt. El kell gondolkodni mind a játékosoknak, mind nekünk, hogy szerényebbnek kell lennünk, és vissza kell venni azokból a mondatokból, hogy milyen jók vagyunk. A mai meccsen nagyon rosszak voltunk. Ilyenkor sokan azt mondják, hogy elpártolt tőlünk a szerencse. Úgy gondolom, hogy a szerencse csak akkor jön, ha sokat teszünk érte. Egy kéthetes folyamatot látok magunk mögött, amiben a gondolkodásunk pozitív irányból negatívba ment át. Ezzel a gondolkodással és hozzáállással nem hiszem, hogy sok meccset fogunk megnyerni.

Michal Hipp: Nagyra becsülöm a szurkolókat: minden összecsapásunkon ők a tizenkettedik játékosa a Haladásnak. Hatalmas szerepük van a mai győzelemben! Két hasonló képességű csapat játszott ma, taktikailag komoly felkészülés állt mögöttünk. Igyekeztük a saját játékunkat játszani. Ez nagyrészt sikerült, szerinem megérdemelten nyertünk.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!