A sztárbíró egy Pápa–Halival tér vissza a körforgásba.
Szombaton 18.30 órakor Pápán játszik a Szombathelyi Swietelsky-Haladás. A találkozót az a Kassai Viktor fújja, aki az őszi Pápa–Halin is közreműködött.
Tavasszal ez lesz a legmagasabb jegyzett magyar játékvezető első mérkőzése "főbíróként". A múlt héten tért vissza a pályára, igaz, akkor még csak alapvonali játékvezetőként segítette a munkát.
Az OTP Bank Liga 2014/2015-ös kiírásában Haladás-mérkőzésen csak az említett, Pápa elleni 2–0 során fújt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!