Kikapott Pápán a Hali

Gyenge meccsen nyert 2-0-ra a sárga-kék-fekete gárda.

A tények

Lombard-Pápa - Szombathelyi Haladás 2-0 (1-0)

Ligakupa,
Pápa, 150 néző. Vezette: Botló.

Haladás: Mursits - Angyal, Jagodics B., Zsirai, Tóth P. - Rajos, Iszlai (Halmai, 46.) - Szakály (Tóth L., 64.), Gyurján, Kalász (Fider, 75.) - Andorka.

A semmiből kaptuk a gólt

Az első félidő kevés helyzetet hozott, mi egyszer jutottunk el a pápai kapuig, ám ekkor Horváth védte Andorka fejesét. A 34. percben Quintero ment el a jobb szélen, középreadását pedig Eszlátyi pörgette 3 lépésről a hálóba.

Gyengébb második félidő

A 49. percben Szakály került be egy jó Andorka-passz után a 16-oson belülre, ahol kihúzták a lábát, ám a bíró sípja néma maradt. A 82. percben Rajos a pápaiak 20-asán szerzett labdát, de nagy helyzetben passzolt, ahelyett, hogy maga fejezte volna be az akciót. Két perccel a lefújás előtt Sekour megpattanó lövése is utat talált a lapunkban.

A Hali ezúttal támadásban és középpályás labdaszerzésben súlytalannak bizonyult.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!