Szűk másfél évtizede Pápán

Artner Tamás csapatának feladata, hogy megismételje a Róth-féle együttes NB I-es eredményességét.

Balhés meccsek

A 2000/2001-es bajnokságban, amikor a szombathelyi csapat mindössze fél évre szállt alá az NB I/B-be kikapott Pápán. Érdekesség, hogy a 2–1-es vereséget elszenvedő csapat (Takács T. – Takács B., Juhász, Flávió Pim, Leandro – Somfalvi (Győrvári), Horváth A. (Tóth P.), Némethy – Alex, Győri (Kaj), Halmosi) tagjai közül ketten még most is ott vannak a Haliban. Hol és melyik együttesnél lehet ezt elmondani 13 év távlatából? Két évre rá 1–1 lett a végeredmény. Ami közös a két meccsben, az a balhé: volt verekedés, gumibotozás, könnygáz és játékos-pofozás is.

Artner már verte oda-vissza a Pápát

2006/2007-ben, azaz, az elvett aranyérem évében zártkapus volt a pápai meccs, ám a Sipos G. - Baráth, Subicz, Balassa, Guzmics - Kaj, Rajos (Mihalecz, Schimmer), Nagy, Sipos N. (Udvari) - Hegyi, Andorka összetételű csapat így is nyert 1–0-ra. Ráadásul itt is találunk három neveet, akik még mindig a Halit szolgálják. Tavasszal a Rohoncin is győzött az Artner-csapat, így abban a bajnokságban oda-vissza verte a Pápát a Hali. Most is Artner Tamás az edző, és ősszel most is sikerült nyerni...

Eddig egyszer nyertünk az NB I-ben

Az első NB I-es Pápa–Haladás meccsen 3–1-re sikerült nyerni csapatunknak. A Rózsa - Schimmer, Guzmics, Kuttor, Csontos - Molnár, Rajos - Lattenstein (Rácz), Oross, Irhás (Skriba) - Simon A. (Maikel) összeállítású csapat góljait Lattenstein, Oross és Rácz szerezték.

Zsinórban vereségek

2010-ben 5–1-re nyert a Pápa. Minden jól indult ezen a meccsen is, hiszen Tóth Péter góljával vezettünk, ám érkezett Kepe Arnold játékvezető-asszisztens sporttárs, aki rábeszélte chilei kollégáját, hogy ugyan egyenlítse már ki az eredményt egy tizenegyessel (ez volt az a büntető, amiről Bárányos Zsolt úgy nyilatkozott, hogy a kamera sem érzékelhette, annyira gyorsan történt minden...), majd a Haliból három játékost is kiállított az aznap megátkozott, és azóta már Dél-Amerikában cseresznyét majszoló Alvaro Miguel Garcia.

Meg kell szakítani a rossz sorozatot!

A következő meccsen, 2012-ben, Radó jogtalan kiállítása és Kenesei büntető-kihagyása után Seye talált a hajrában a kapunkba, majd az előző bajnokságban a két 11-essel is megsegített Pápa hasonlóan az előző meccshez 1–0-ra nyert. Ez után a mérkőzés után Artner Tamás még a felmondását is felajánlotta a tulajdonosoknak, ám ők hagyták dolgozni, amely bizalom azóta is tart. Remélhetőleg most pénteken, a forduló nyitómeccsén megismétlődik az Artner-mágia, és 6-7 évvel az ezelőtti oda-visszaverést megismételhetjük a pápaiakon.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!