Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Pécs-Haladás. Egy kis történelem

A Haladás NB I-be való visszakerülése óta még nem találkozott a Péccsel, így ezúttal arra tekintünk vissza, miként is szerepeltünk a baranyaiak ellen. Van mit javítani a statisztikán...
-----

A kezdetek

Játszott pécsi együttessel a Haladás már a 30-as, 40-es években is (többek között a dallomos nevű Pécsi Dunagőzhajózási Villamostelepi Atlétikai Clubbal is), ám a Pécsi MFC-vel csak 1955-ben. Az első két párosítást még Szombathelyi Törekvés–Pécsi Dózsa néven kell az archívumokban keresni: itthon 2–0-ra nyertünk, idegenben 0–3-ra buktunk. Nem igazán sikerült bevenni a baranyai megyeszékhelyt: az első pontszerzésre 1967-ig kellett várni. Akkor november 6-án (abban az időben még tavaszi-őszi rendszerű volt a bajnokság) a Szarka - Szántai, Homolya, Mester, Németh L. - Márkus, Szabó S. - Gyarmati, Iszak, Tóth Z., Gangl tizenegy Gyarmati duplájával hozott el egy pontot (2–2) a Mecsekaljáról. A mieinket Tátrai Sándor irányította.

Az utolsó Hali-Pécset is Németh Ádám vezette

Az első győzelmek

Majd egy évtizednek el kellett telnie ahhoz, hogy végre győztesen is távozhassunk Pécsről. 1974. november 30-án Sárosi László együttese a Pálinkás – Horváth Á., Kovács L., Németh L. – Kereki, Balogh Gy., Halmosi – Farkas L., Bokor, Király (Horváth Z.), Hauzer (Németh J.) Farkas László duplájával 2–0-ra nyert. 1977. december 21-én újfent sikerült elhozni a két pontot: Hegedűs – Vörös Cs., Király, Kereki, Kiss Gy. – Halmosi, Tar, Kulcsár, Horváth Z. – Farkas L., Hauzer összeállítású Sárosi-csapat ezúttal Tar Ferenc találatával nyert 1–0-ra.

Az elmúlt harminc esztendő

Öt sovány döntetlen és egy győzelem az elmúlt három évtized mérlege. Kétszer voltunk képesek egynél több gólt lőni: 1984/85-ben 3–2-re kaptunk ki (Pados és Schrőter lőtték a góljainkat), valamint 2000-ben. Március 18-án Vincze Géza együttese a következő összeállításban szerepelt: Varga Z. – Nagy G., Balassa, Simon Z. – Nagy Cs., Somfalvi, Kaj, Horváth A., Sipos N. (Tóth P., 45.) – Rosca (Győrvári, 87.), Borbély (Marginean, 61.). Az állandóságot mutatja, hogy Nagy II Gábor, Sipos Norbert és Tóth Péter most is Szombathelyen szerepelnek. Balassa Péter góljára még tudtak válaszolni a pécsiek, de Horváth András átlövésére már nem jött felelet, így 2–1-re nyert a Hali Pécsett.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Tovább erre az oldalra