Pontot szerzett Miskolcon a Haladás

Halmosi góljával vezettünk, Luque egy bombával egyenlített. Hat meccse veretlen Artner Tamás csapata.

Az utóbbi időben nem sok babér termett a Haladásnak Miskolcon, ráadásul ezúttal a sok hiányzó miatt elég felforgatott csapattal álltak fel a zöld-fehérek, így nem a legjobb előjelekkel várta a mecset Artner Tamás csapata.

Öt védővel álltunk fel, hosszú idő után ismét a kezdőcsapatban szerepelt Tóth Péter, de az előzeteshez képest bekerült Szakály és Kalász is.

Viszonylag hamar, már a 12. percben megszereztük a vezetést, Radó buktatása után Halmosi értékesítette a büntetőt. A Diósgyőr azonban nem esett össze a kapott gól után, és a remekül játszó Luque bombagóljával ki is egyenlített. A hazaiak uralták az első félidőt, de minden egyes Haladás kontra életveszélyt jelentett Ribánszki kapujára.

A viszonylag jó iramú, élvezetes első félidő után visszaesett a játék, a második játékrészben mindössze egy Halmosi lehetőséget tudtunk feljegyezni. A miskolciak támadtak ugyan, próbálták beszorítani a Haladást, de nem jártak sikerrel, Guzmicsék remekül állták a sarat.

Maradt tehát az 1-1, amely összességében nézve reális eredmény, a Hali pedig jól kezdte a tavaszt – két meccs, 4 pont –, már hatodik meccse veretlen.

Mestermérleg:

Szentes Lázár: Nagyon jól játszott a Haladás, masszívan védekezett, nehéz volt ellenük játszani. Egy meccs két félidőből áll, és mindig alkalmazkodni kell az ellenfélhez. Hiába játszottunk jól az első játékrészben, a szünet után visszaestünk.

Artner Tamás: Amit elterveztünk, azt végre is tudtuk hajtani. Ezer sebből véreztünk, három belső középpályásunk is hiányzott, ezért kényszerből három belső védővel játszottunk. Benne volt a pakliban, hogy a Diósgyőr nyer, de akár az is, hogy mi.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!