Priskin nem játszhat szombaton

Összegyűlt az öt sárga lap.

A Diósgyőrben 1–0 arányban diadalmaskodó Haladás támadója, Priskin Tamás nem játszhat majd az "újabb döntőben", azaz az MTK elleni mérkőzésen.

A vasiak korábban 63-szoros válogatott játékosa a DVTK elleni találkozó 80. percében kapott sárga lapot. Ebben a bajnokságban ez volt számára az ötödik, így a következő NB I-es meccset automatikusan kénytelen kihagyni.

Nem ez a legszerencsésebb szezonja a csatárnak - és akkor még finoman fogalmaztunk. Az "őszi" első fordulóban hiába szerzett gólt a Ferencvárostól kölcsönbe érkező játékos, ugyanis kiállították, ami után 4 meccsre szóló eltiltást kapott. A "tavaszi" első fordulóban a Kisvárda ellen megsérült, és hat hétig harcképtelen volt, így az eddig 27 fordulóból tizet kénytelen volt ilyen-olyan indok miatt kihagyni. Így is 4 találatnál jár, ez pedig Gaál Bálinttal, Funsho Bamgboyeval és Rui Pedroval együtt a legtöbb a Haladás házi góllövőlistáján.

A szombatin találkozó majd 17 órakor kezdődik a Haladás Sportkomplexumban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!