Marad Priskin 4 meccse...

De azért ennél durvábbat is tudott produkálni a Fegyelmi Bizottság.

A múlt héten arról döntött az MLSZ Fegyelmi Bizottsága, hogy Priskin Tamást 4 mérkőzésre tiltja el, miután a Honvéd elleni találkozón visszaütött Batik Bencének.

Tóth Miklós a döntés után jelezte: a klub is megbünteti a csatárt, de az eltiltást túlzónak tartja, főleg annak tükrében, hogy az első félidőben Bosnjak Predraggal szemben is hasonló eset történt, azzal megspékelve, hogy a válogatott balbekket le is kellett cserélni.

A Fellebbviteli Bizottság tárgyalás megtartása után Priskin Tamás korábbi 4 mérkőzésre szóló eltiltását hatályában változatlanul fenntartotta.

És, hogy mi a csúcs? A Diósgyőr–Puskás meccsen az ellene elkövetett szabálytalanság után a felcsúti Molnár Gábor két kézzel mellbe lökte a diósgyőri játékost. Az MLSZ Fegyelmi Bizottságának döntése alapján Molnár Gábor 1 soron következő felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Nem, nem elírás. Egy meccs. Így ő játszhat majd a jövő heti Hali–Felcsúton, míg Priskin Tamás továbbra is csak a lelátón ülhet.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!