Felcsútot is megverte a Haladás

Jó játékkal, Guzmics és Radó góljával idegenben nyert a csapat, továbbra is esélyesek vagyunk a dobogóra.

Értékes győzelmet szerzett a Haladás a 23. forduló nyitó mérkőzésén a Puskás Akadémia otthonában. Jól kezdtük a meccset, helyzeteink voltak, Tóth Péter és Halmosi is gólt szerezhetett volna, végül azonban Guzmics egy szögletet követően juttatta előnyhöz a csapatot.

Izgalmasra sikerült az első félidő hajrája, előbb nem kaptunk meg egy jogos 11-est, majd a kontrából Czvitkovics lőtt gyönyörű gólt, egy perccel később pedig már ismét mi örülhettünk, hiszen Radó András újra vezetést szerzett.

A második félidőben sokáig gyűrték egymást a csapatok, a Puskás emberhátrányba is került, ennek ellenére mindent elkövetett az egyenlítésért. A mérkőzés hőse végül Nagy Gábor lett, aki a 94. percben egy gólba tartó labdát fejelt ki a kapu torkából.

A Haladásnak ezzel a győzelemmel reális esélye maradt a dobogó elérésére.

Puskás Akadémia FC - Szombathelyi Haladás
Néha kemény ütközések is voltak
VB

90+4 perc: Véget ért a mérkőzés. Teljesen megérdemelten nyert a Haladás.

90+3 perc: Egy bal oldali Puskás szöglet után az egyik hazai játékos kapura fejelt, Rózsa már verve volt, Nagy Gábor a gólvonalról tisztázott! Ezt megúsztuk.

90+2 perc: Bal oldalról indított kontrát a Felcsút, aztán Lecse emelgetett a 16-oson belül, majd Szekereshez továbbított, aki nagy helyzetben mellé lőtt.

90. perc: 3 perc a hosszabbítás. Az utolsó cserénk: Halmosi helyett Medgyes.

83. perc: Iszlai adott remek passzt a megiramodó Halmosinak, aki betört a 16-oson belülre, majd laposan centikkel mellé gurított.

81. perc: Bosnjak passza után Nagy lőtt 17 méterről, lapos lövését Hajdúch fogta.

76. perc: Radó csapott le egy labdára az ellenfél 16-osán belül, majd kapura tekert, mellé.

75. perc: Lorentz is besárgult, Radót faultolta. Radó tekerte át a szabadrúgást balról a jobb oldalra, Tóth éles szögből fejelt, Hajdúch könnyedén fogta, amúgy is mellé ment volna.

73. perc: Az utolsó hazai csere: Tischler is lejön, Tóth I. Balázs kap lehetőséget.

72. perc: Gallardo váltotta Szakályt.

71. perc: Tóth II. Balázs csúnyán letalpalta Szakály Attila legérzékenyebb pontját, egyből villant is a piros lap!

67. perc: Polonkai jön le, Denkovics állt be.

64. perc: Radó kapott remek indítást, megverte védőjét, betört a 16-oson belülre, majd a kifutó Hajdúch fölött átemelte a labdát, amely fölé szállt. Óriási helyzet volt ez is!

57. perc: Szakály lőtt messziről, "stadionbú ki".

54. perc: Gyurján-Radó-Gyurján volt a labda útja, a kényszerítő végén a szünetben beálló szélső tekert kapura, Hajdúchnak nem okozott gondot.

52. perc: Czvitkovics próbálkozott messziről, Rózsa könnyedén fogta.

46. perc: A Felcsút kezdte a második félidőt. A Haladás kettőt is cserélt: Németh helyett Gyurján, Simon helyett pedig Szakály folytatja.


45. perc: Vége az első félidőnek. A Haladás megérdemelten vezet.

43. perc: Radó rögtön a középkezdés után válaszolt! Németh fejelt Radóhoz, aki egy csellel elfektette védőjét, majd ballal a jobb alsó sarokba gurított. 1-2

42. perc: Czvitkovics 25 méteres bombájával kiegyenlített a Puskás. A Felcsút középpályása kipókhálózta a bal felsőt. Védhetetlen volt. 1-1

41. perc: Halmosit elkaszálta Hajdúch a 16-oson belül, egyértelmű 11-est nem adott meg Vad II. játékvezető a Haladásnak!!!

33. perc: Nagy Gábor bal oldali szögletét Guzmics a kapu bal oldalába fejelte. Hajdúch ugyan kijött a kapujából, de ezt rendesen benézte. 0-1

Puskás Akadémia FC - Szombathelyi Haladás
Guzmics fejesével szereztünk vezetést
VB

29. perc: Szakály lőtt jobbról, 18 méterről, Rózsa védett, és szögletre ütötte a labdát.

22. perc: Halmosi jobb oldali szögletét Tóth Péter - senkitől sem zavartatva - fejelte kapura 5 méterről. Centikkel fölé. Újabb nagy helyzet!

19. perc: Iszlai adott szenzációs labdát a lesre játszó védők között kilépő Radónak, aki 16 méterről, szemből a kifutó Hajdúch mellett a kapu mellé pörgetett. Óriási helyzet volt! Hamosi sárga lapot kapott reklamálásért.

15. perc: Simon Ádám megsérült, az oldalvonal mellett kellett ápolni. Egyelőre tudja folytatni a játékot.

11. perc: Czvitkovics lőtt kapura egy szabadrúgást szemből, a labda átjutott a sorfalon, Rózsa azonban letérdelt, és fogta.

4. perc: Nagy Gábor jobb oldali beadására Halmosi érkezett a hosszún, védője szorításában kapura tudta tenni, de erőtlenül, így Hajdúch könnyedén fogta.

2. perc: Iszlai adta el könnyelműen a labdát, a kontra után Szakály adott be jobbról, Fehér pedig fejbe lőtte Simont.

1. perc: A Hali kezdte a meccset.

Picit szeles, de jó idő van Fehérváron. Egyelőre körülbelül 150-200 néző van a stadionban. Ebből 10 szombathelyi.

A Haladás tiszta fehérben, a Puskás tiszta kékben játszik.

A találkozót Vad II. István vezeti, két segítője Farkas Balázs és Varga Gábor lesznek. A gólbírók: Solymosi Péter, Radványi Ádám, tartalék játékvezető: Horváth Zoltán, játékvezető ellenőr: Vágner László, az MLSZ-ellenőr a Haladás korábbi technikai vezetője, Nagy László.

Puskás Akadémia FC - Szombathelyi Haladás
Az összeállítások
VB

PAFC: Hajdúch – Lorentz, Vaszicsku, Szekeres Á., Fabio – Tóth II. B., Polonkai – Szakály, Lencse, Czvitkovics – Tischler.

Csere: Somodi - Nagy, Tóth I. B., Gallardo, Denkovics, Berki, Tamás.

Haladás: Rózsa - Fehér, Guzmics, Tóth P., Bosnjak - Iszlai, Simon - Németh, Nagy G., Halmosi - Radó.

Csere: Dombó - Szakály, Medgyes, Hrepka, Gyurján.

17 órakor kezdődik a találkozó.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!