Hosszú böjt volt, de megérte

A Haladás csatára, Radó András az MTK-meccs előtt augusztusban szerzett utoljára gólt az NB I-ben.

Az MTK elleni bajnoki előtt augusztus 26-án szerzett utoljára gólt az NB I-ben Radó András. A fiatal támadónál tehát sokáig váratott magára a gólszerzés, de az újabb találata nagyon fontos három pontot ért a Haladásnak, még ha ahhoz a kék-fehérek kapusának, Federico Grippioninak a közreműködése is kellett.

- Örülök neki, hogy végre sikerült betalálnom – kezdte Radó András. – Kicsit feloldódtam ezáltal, hiszen azért csak bosszantott, hogy megvannak a helyzeteim, de nem tudok betalálni. Kis szerencse ugyan kellett az MTK elleni gólomhoz, de a lényeg, hogy sikerült. Nagy fegyverténynek tartom, hogy sikerült idegenből elhoznunk a három pontot, pláne úgy, hogy a végén emberhátrányban játszottunk. Sajnálom, hogy a Videoton ellen megszakadt a veretlenségi szériánk, de a győzelemmel valamelyest sikerült kompenzálnunk.

Radó ismét betalált
Vágvölgyi Bálint

Bravúrgyőzelmet bravúrgyőzelem követhet, hiszen vasárnap az utóbbi időben eléggé rapszodikusan teljesítő címvédő, DVSC látogat a Rohonci útra.

- Én is úgy érzem, hogy a Loki ebben a szezonban nem tudja azt a kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani, mint tavaly, mikor bajnokok lettek. Azon leszünk, hogy ezt kihasználjuk, és hazai pályán egy jó meccsen begyűjtsük ellenük a három pontot – mondta el a húsz éves játékos.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!