A nyolcszoros francia bajnok már a mostani, téli átigazolási időszakban szerződtetné a Haladás játékosát.
A butfootballclub.fr híre szerint hamarosan aláírja szerződését a francia élvonal hetedik helyén álló FC Nantes csapatához Radó András. A cikk úgy fogalmaz, hogy a tehetséges magyar kiszemeltet már a mostani, téli átigazolási időszakban megszerezné a nyolcszoros bajnok.
Radó a közelmúltban a Rangadó.hu érdeklődésére kijelentette, hogy a tavaszi szezont biztosan a – jelenleg Törökországban edzőtáborozó – Haladásban tölti, de akkor vélhetően nem tudott a nyugat-franciaországi klub érdeklődéséről.
Radóra már a Nantes is felfigyelt
Vágvölgyi Bálint
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!