Rendőrségi közlemény a teremtornáról

„Fokozott biztonsági kockázatú” sportrendezvényeknek minősítette a rendőrség a vasárnapi Borsodi Teremlabdarúgó Bajnokság mérkőzéseit.

Erről a döntésről, illetve ezzel kapcsolatos lehetőségeiről időben tájékoztatta a szervezőt is, aki írásban úgy nyilatkozott, hogy nem köt szerződést a rendőrséggel a sportrendezvény (belső) rendőri biztosítására.
Mivel a szervező nem élt a lehetőséggel, így nem a rendőrség hajtja végre a belső biztosítást.

Ennek ellenére a hatóság felhívja a szurkolók figyelmét arra, hogy az Aréna Savariát a közlekedési szabályoknak és a helyszíni, rendőri irányításnak megfelelően közelítsék meg, és parkoljanak le, illetve sportszerűen szurkoljanak és viselkedjenek, ezzel is segítsék és támogassák a rendezők munkáját.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!