A Rangadó.hu információi szerint rendkívüli ülést tartott augusztus utolsó napján a tatabányai városi közgyűlés. Itt aláírták azt a szerződést, amelyben az áll, hogy az AGS-Sport 23 Kft. megvásárolja a Tatabánya FC hetven százalékos tulajdonrészét, 4 200 000 forintért.
Nem ismeretlen az AGS a magyar fociszurkolók számára, hiszen tavaly elég nagy port kavart a cég Szombathelyen. Az ő segítségükkel érkezett többek között Tommaso Rocchi az NB I.-be. Az egykori olasz válogatott támadó a Lazio és az Internazionale játékosa is volt a Serie A-ban. A hírek szerint Tatabányára is követi Massimiliano Carolettit, a cég itáliai ügyvezetőjét.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!